Tudtad, hogy az alkoholizmus az egyik legkönnyebben kialakuló, és egyben az egyik legveszélyesebb függőség? A veszélyessége nem csak olyan dolgokban nyilvánul meg, mint az alkoholista leépülése és egyéb testi tünetek. Azért is különösen veszélyes, mert nem könnyű a felismerése. Gyakran még maga az alkoholfüggő sem igazán tudatosítja magában, hogy alkoholbetegséggel küzd. Mind az érintett személyeknek, mind pedig a hozzátartozóknak nagyon hasznos tud lenni, ha az interneten olvashatnak a témában, illetve segítséget is kérhetnek a megfelelő szakemberektől.
Egy napon, amikor rákerestem az interneten az “alkoholista leépülése” szavakra, egy nagyon jó honlapra bukkantam rá. Ez nem volt más, mint a felepulok.hu. A felületen megtalálható egy blog, ahol számos érdekes cikket lehet elolvasni az alkoholizmussal kapcsolatban. Megtudhatjuk, hogy hogyan lehet felismerni az alkoholfüggőség tüneteit, mit tehetünk az ezzel a problémával küzdő szeretteink felépülése érdekében, hogyan alakul ki a függőség, milyen stádiumai, illetve típusai vannak az alkoholizmusnak.
Itt szereztem tudomást arról is, hogy léteznek magasan funkcionáló alkoholisták. Az alkoholfogyasztás annyira a mindennapjaink részévé vált, és annyira könnyen hozzáférhető, hogy sokkal könnyebben kialakul miatta a függőség, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Mivel erősen addiktív szerről van szó, természetes, hogy sokan válnak érintetté a témában. Ami viszont nem természetes, hogy még mindig tabutémának és nehezen megértett problémának számít az alkoholizmus. A magasan funkcionáló alkoholisták azok a személyek, akik annak ellenére, hogy függőséggel élnek, képesek teljesen normális életet fenntartani – legalábbis látszólag, egy ideig. Éppen ezért vannak kiemelt veszélyben: mert még a közeli hozzátartozóik is gyakran csak túl későn fedezik fel, hogy baj van. Az ilyen embereket pontosan ugyanolyannak látjuk kívülről, mint bárki mást: lehet, hogy szép családjuk van, jól fizető állásuk, jókedvűek és viccelődnek, programokra járnak a barátaikkal, dolgoznak a ház körül, és egyáltalán: mindent úgy csinálnak, mint egy teljesen átlagos ember. A magasan funkcionáló alkoholisták általában kifelé egy átlagon felüli életszínvonalat és nagyon magas teljesítményt mutatnak. E mögött az álarc mögött azonban legtöbbször szorongással, önbizalomhiánnyal küzdő emberek vannak. Ezeknek az érzéseknek az elnyomására, elfeledtetésére használják az alkohol erejét. Ez hosszú távon sajnos szomorú következményekhez vezethet. Mivel az alkoholra irányuló toleranciaszintjük egyre jobban növekszik, egyre több italra van szükségük ahhoz, hogy elérjék vele ugyanazt a hatást, amit korábban még sokkal kisebb mennyiség segítségével is sikerült. Így lassanként az életük minden programját és tevékenységét elkezdik az alkohol és az ivás lehetősége köré szervezni, ez válik számukra a legfontosabb szemponttá. Ráadásul, mivel nagyon nagy teljesítményre képesek a munkában, gyakran túl hamar kiégnek, miután elérték a céljaikat: ez pedig még több alkohol fogyasztásához vezethet. Sokszor a közvetlen környezet sem tudja felismerni és tudomásul venni a probléma komolyságát. Pedig ezekben az esetekben már csak a szakemberek tudnak hatékonyan segíteni.
Szerencsére a felepulok.hu weboldalán könnyen felvehetjük a kapcsolatot az addiktológiai szakemberekkel, valamint a Felépülők 28 napos bentlakásos elvonókúra programjáról is tájékozódhatunk.